Paksi Dunamenti Zrt. Cím: 7030 Paks Rákóczi u. 5-7 e-mail: info@dunamentizrt.hu Tel.: 75/310-473
Alakulása sok évtizedes múltra tekint vissza, hiszen a részvénytársaság jogelődökből alakult ki. 1952 A valamikori Szövetkezet, kisparaszti gazdaságokból alakult ki. Vörös Sugár Szövetkezet néven 60 család alapította és állami tartalékföldön gazdálkodott. 1956 A forradalom ellenére a Szövetkezet életben maradt, alapítási létszámmal 1961-ig gazdálkodott. 1961 A Szövetkezet átszerveződött TSZ-é, a neve nem változott csak a formája. Az átszervezés hatására további kisparasztok és középparasztok léptek be, az összes létszám elérte a 250 főt. 1967 Egyesült Cseresznyési Szabadság és Ezüst Kalász Szövetkezet, amely szövetkezet a későbbi Paksi Dunamenti Mg. Szövetkezet egyik alapítója lesz. 1970 Az Atomerőművet Paksra településének hatására a TSZ összes központi majorjának meg kellett szűnnie, mivel az erőművet oda építették. Még ebben az évben a Vörös Sugár TSZ és az 1967-ben egyesült szövetkezet közösen megalapította a Paksi Dunamenti Mg. Szövetkezetet, melynek központja az Ezüst kalász Szövetkezet központi majorja lett. 1970-1980 Ebben az évtized komoly fejlesztések figyelhetők meg. Ekkor történt az 525 férőhelyes tehenészet kialakítása. A sertéstelep felújításával 400 koca tartására vált alkalmassá. 10 000 tonnás tárolótér épült fel. A hetvenes évek végén a gépműhely rekonstrukciójával 800 m2–es re bővült. 1980-as évek Az agrár ágazatban változás következett be az addigi úgy nevezett „keresleti piacot” a „kínálati piac” váltotta fel. Ez azt jelentette, hogy az 1980-as évekig nagyobb volt a kereslet a termékekre, mint amennyit elő tudtak állítani, a 90-es évektől kezdve viszont túlkínálat alakult ki. A túltermelést államilag próbálták szabályozni. A 90-es évek elején hatályba lépett az Agrárrendtartásról szóló törvény (1993), amelyben az állam beavatkozási lehetőségit fogalmazták meg. 1990 Rendszerváltás éve. A gazdasági élet válsága is alátámasztotta azt, hogy az addig működő rendszer keretein belül a kialakult válságra nincs megoldás. A gazdaságok megpróbálták átvenni a nyugati mintát, de sajnos bebizonyosodott, hogy az elmélet nem mindig valósul meg a gyakorlatban. A szektor helyzetét nehezítette az is, hogy a legnagyobb kereskedelmi piacunk, a keleti piac összeomlott. Az új piacok, pedig ezt a hiányt nem tudták pótolni. A technikai fejlettségünk messze elmaradt a nyugati versenytársakétól, a hátrány ledolgozásához tőkére lenne szükség. Sajnos a tőke hiány a mai napig nagy nehézséget okoz a mezőgazdaság területén, hazánkba. Ilyen gazdasági háttér mellett a gazdaság megmaradt, a régi formájában, mint Dunamenti Szövetkezet és az 1992-es évben átalakult át, mely lehetővé tette a tagok számára a kiválás lehetőségét, de a vagyon 1%-a sem vált ki. A Szövetkezet elkezdte a felzárkózást folyamatosan, modernizálták a gépeket, javították az álltaluk előállított termékek minőségét. A nehézségeket továbbra is az okozta, hogy a túltermelés miatt a termékek eladási ára egyre alacsonyabbá vált. Erre a piaci hatásra úgy lehet reagálni, hogy az önköltségi árakat kell csökkenteni, ehhez folyamatos kutatások szükségesek (pl. melyik kukorica legyen elvetve, az, amelyiknek nagyobb a terméshozama), a nagyobb teljesítményű gépek, amelyek biztosítják a betakarítás gyorsaságát és jobb minőségét, sajnos ezek a fejlesztések sok pénzbe kerülnek, amik hosszútávon megtérülnek, de rövidtávon nagy költséget jelentenek. 2002-től napjainkig 2002.05.10 átalakul Paksi Dunamenti Részvénytársasággá. A társaság jegyzett tőkéje 418.830.000 Ft. A társaság 72%-ban alaptevékenységgel (növénytermesztés, állattenyésztés) foglalkozik, a további rész, szolgáltatás, bértárolás, pénzügyi műveletekre terjed ki. Jelentős nagyságrendű a vagyoni részesedéssel rendelkezik más vállalkozásokba, főleg a termékeit feldolgozó cégekbe (pl.: Tejipar). Az üzem által művelt szántóterület 1634 ha, mely alacsony aranykorona értékű (17,02 AK/ha). Az üzem szerkezetéből adódóan jelentős az állattenyésztés részaránya, ezért a növénytermesztés által előállított terményeket nem árualapként használják, hanem az állományba beetetve állati termékként értékesítik. A Dunamenti Rt. állattenyésztése két állatfajra, szarvasmarhára és sertésre specializálódott. A tehenészet 400 férőhelyes és termelési szintje 8200 l/tehén. A sertés ágazat kapacitása 400 koca és hízókibocsátása 7400 db. 2005 A Paksi Dunamenti rt. megépíti új 15 000 tonnás tárolóját, a beruházás következtében jelenősen bővült a magtár kapacitás. 2006 Jogszabályváltozás miatt átalakulás Paksi Dunamenti Zrt. 2007 A sertéspiac többéves mélypontja miatt a társaság ideiglenesen szünetelteti a sertéstelep működését és felszámolja sertésállományát.
A Milkmen KFT 1992. január 1-én kezdte meg tevékenységét. A Paksi Állami Gazdaság földespusztai szarvasmarha telepéből alakult. Két és fél évig vegyes tulajdonú volt, 60 %-ban állami, 40 %-ban magánszemély tulajdonosok birtokolták az üzletrészeket. Az induló törzstőke 2 millió forint, melynek 40 %-a készpénz, 60 %-a gép apport volt. Ezt a törvényi változásoknak megfelelően a későbbiekben 3 millió forintra a tulajdonosok felemelték. A tulajdonosi szerkezet átalakulása folyamatosan történt. 1992-től 1993 év végéig a menedzsment felvásárolta a kismértékű egyéb magánszemélyek kezében levő tulajdonrészeket, illetve megtörtént az állami tulajdonrész kivásárlása is. 1998-tól a menedzsment tagjainak kezében van a 100 %-os tulajdon. A menedzsment egy nyugdíjazás kivételével 12 éve változatlan. A vezetők közül 3 fő rendelkezik felsőfokú szakirányú végzettséggel, egy középfokúval. 2001. óta a menedzsment bővült 2 fő felsőfokú végzettségű alkalmazott vezetővel. A KFT 1997-ig bérelte telephelyét, 1997-ben megtörtént a megvásárlása. A cég ügyvezetője 1992 óta Gamós András. Bővebben: www.milkmen.uw.hu
Blaher Mezőgazdasági Kft. Cím: 7030 Paks-Gyapa Kanacsi út 9 e-mail: blaher@dunamelléki.hu Tel.: 30/986-3853
Vidók Zoltán Cím: 6331 Foktő Fő u.31 e-mail: vidokzoltanfokto@gportal.hu Tel.: 30/572-0483
Dunakömlődi Agrár Termelő Kereskedő És Szolgáltató Zrt. Cím: 7027 Paks Dunakömlődi major 0978/2 HRSZ e-mail: dunakomlodiagrar@dunamelleki.hu Tel.: 30/377-8030
Zsebe Lajos Cím: 7054 Tengelic Vadászmajor 1/a e-mail:zsebelajos@dunamelleki.hu Tel.: 30/968-0991 Kuzsmiczki Szilárd Roland Cím: 7013 Cece, Szabadság tér 11. Tel.:70/453-5796
Árki Norbert Cím: 7026 Madocsa, Újkender u. 3. e-mail: csakmi7778@citromail.hu Tel.:20/406-9238; 20/364-1465 Kisné Horváth Erika Cím: 7142 Pörböly, Szálláskertek u. 14. e-mail: kisera7@gmail.hu Tel.:30/249-2104
Lubik Mihály Cím: 7025 Bölcske, Paksi út 8. Tel.: 20/371-8581 Régely Antalné Cím: 7185 Mucsfa, Kossuth u. 4. e-mail: regelyfarm@freemail.hu Tel.: 30/305-9786
Régely János Cím: 7185 Mucsfa, Szabadság u. 30. e-mail: regelyfarm@freemail.hu Tel.: 30/305-9786
Csilléri Zoltánné Cím: 7013 Cece, Széchenyi u. 17. Tel.: 70/341-9685 Wellerné Holló Mátyás Cím: 6332, Uszód, L. u.7 e-mail: wellerne.h.judit@gmail.com Tel.: 20/559-1865
Töttösi Balázs Cím: 7057 Medina, Kossuth L. u.76 e-mail: tottosi800820@citromail.hu Tel.: 30/813-9880
Berekai István Cím: 7132 Bogyiszló, Rákóczi u.16 e-mail: Tel.: 20/538-0434